‘oxigén’ címkével ellátott bejegyzések

Havat veszek nagy tételben!

2008 12 18

A jó kereskedőről mondják, hogy még a havat is el tudja adni az eszkimóknak. Észre kéne már vennünk: az eszkimók mi vagyunk, s évek óta nagy tételben vásároljuk az orrunk előtt olvadozó havat.

Az üdítőital-forgalmazó szakma évről-évre kiadja a maga kis megrovó sajtóközleményeit, hogy lám-lám, a magyarok a (civilizált) nyugati népekkel ellentétben még mindig nem isznak elég ásványvizet. A közlemények persze nem oda lyukadnak ki, hogy milyen jó lenne, ha a sok vegyi anyagból pancsolt, igazából folttisztítónak is beillő szénsavas ital helyett kéne az egészségesebb vizet választanunk! Á, nem: az egészségünkért aggódó multik azt vennék jó néven, ha a csapvizet cserélnénk palackozottra.

Magyarország területének legnagyobb részén jó ízű és egészséges a csapból folyó víz. Kivételek persze mindig akadnak, néhány nagyváros lakója most joggal háborodhat fel az általánosításon, s azt is tudom, hogy sok kis faluban okoz komoly gondokat a nem megfelelő ivóvíz. De az ország nagy része azért nem panaszkodhat.

Miért is kéne akkor palackozott vizet innunk?

A legnagyobb blöfföt az egyik – amúgy barna színű, szénsavas édes italáról ismert amerikai cég – követte el még a kilencvenes évek közepén. Előbb ásványvízként forgalmazott termékükről kiderült, hogy valójában palackozott csapvizet tartalmaz némi kis szénsavval kiegészítve, kicsit megszűrve.  Azt hiszem, lett is némi büntetés belőle, persze addigra a bírság összegénél jóval nagyobb tétel fogyott a polcokról. Mostanában nem találkoztam az italukkal, amikor utoljára láttam, már nem ásványvíz, hanem dúsított ivóvíz volt a jelzése.

Miért is hoztam ezt most fel?

Először jó kis médiahacknak véltem egy hirdetést, ami mostanában kering a neten. Még most is fogom a fejem tőle, de ha nem átverés, akkor a gyártója biztosan nagyot kaszál vele, mint minden úttörő őrültséggel.

Oxigént árul palackozva!

Ráadásul illatosított kivitelben, méregdrágán.

Marketingből ötös.

Jó, tudom, a nagyvárosok szmogos levegője, a környezetszennyezés, meg minden részben még indokolhatóvá teszi ezt a blődlit is. De – mekkora húzás! – nem a környezetszennyezéssel operálnak, nem a Föld védelme érdekében igyekeznek ránk (Rád!) sózni egy újabb termékcsaládot. Valószínűleg a termék bevezetése előtti kőkemény piackutatás bebizonyította, hogy a földvédő értelmiségiek dőlnének be légkésőbb ekkora blöffnek. Nem, a palackos oxigén marketingjének egyik fő érve, hogy kell ez a plusz energia a szervezetnek, hiszen légkörünk is csak 20-21 százaléknyi oxigént tartalmaz, ellenben ez a termék 89 százalékot! (A maradék nitrogén meg egyéb anyag – egy kis illat, miegymás. Ja, el ne felejtsem: hegyi menta, narancs, borsos menta és trópusi szellő illatban kapható.) A célcsoport talán a trendi fiatalok köre, talán a divatot bármi áron követőké, vagy egyszerűen az ostobáké?

u.i. Terméknevet nem írok, nem csinálok ingyenreklámot nekik. A megfelelő kulcsszavak beírásával már első lapon hozza a google a weboldalukat. Mondom, hamar divat lesz belőle.


Tényleg, van még pár tippje ilyen termékre?  Ossza meg velünk egy kommentben!